*Lö beszélgetés a villamosmérnök-jelölttel, aki utálja, ha a kábelt zsinórnak nevezik ;D*

Ő: A TV-be már lehet dugni USB-t is.

Én: Jaaa... :"D USB-t! *If you know what I mean fej*

Ő: Miért, mire gondoltál, te kis huncut? *vigyorog*

Én: Tudod, olyan zsinórra :"D

*ba dum tss*

~ 

Ő: Fontos dologról akarok veled beszélni...

Én: Na miről, hogy szeretsz?

Ő: Hát az is... :"D

HOPPÁ! :"D

~ 

Überérett Annácske talál házibuliban két Én kicsi pónim plüsst és összerakja őket, mintha valami elcseszett legók lennének...:"D "Büntess Baby awh"

 Az úgynevezett*BFF* nem hogy örülne, hogy jól érzi magát a buliban, gratulál a véralkohol-szintjéhez, és arra tippel, hogy aznap még meg is dugják... [jogosan végül is, hiszen 19 évesen 1(egyetlen egy) férfival a hátam mögött(nem félreérteni), akit nagyon is szerettem, én vagyok Magyarország rib*nca. Dósa mehet nyugdíjba. Bizony. )

Másnap Anna a buszon: Nagyon király volt a buli, és látod, nem dugtak meg. Egyedül a póniknak szereztem pár örömteli pillanatot. 

;D

~

TelósTopjoy-koma

 Tudom, hogy a Topjoy olyan, mint a vallás, nem számít, mint ad ki, az emberek bele tudják magyarázni a saját gondolataikat...De ez most annyira igaz! Az az igazság, hogy találtam valakit, akivel tényleg boldog lehetek, de ezúttal nem a rózsaszínű köd miatt, hanem ... Emögött a boldogság mögött van is tartalom, vannak tények, vannak beszélgetések, vannak közös programok, vannak bulik, ahol nagyon jól elszórakozom az egész társasággal..És nincsenek kifogások, hogy azért nem megyünk ki sétálni, mert úgyis megkívánjuk a fagyit, és neki nincs pénze még egy gombócra sem (miután a haverjára rákölt 10k-t kiránduláson. XD)

Ezért kell a sötétség, emberek, hogy láthassuk a csillagokat, és tudjunk különbséget tenni.

~

LEANDERLOLWARRIORS. <3 KIRÁLY. ^^

Írt! *-* 

Hiába csökkent a távolság köztünk, nem találkoztunk. Sajnos én olyan vagyok, aki szívesen utazik bárkiért, akit megszeret, de azt azért elvárom, hogy ezt örömmel fogadja a másik fél... Amikor pedig meghívtam őket a kutyus miatt, megkaptam, hogy fölösleges pénzkidobás az út... Legyen. Viszont akkor mindkét oldalról az, van bennem tartás is, pls... -_-" 

Megint sok-sok kilométer van közöttünk, de írt, és nagy a boldogság. Nem tudom már hova tenni ezt a barátságot...Megszakítani soha nem fogom, de ha kell, akkor passziválom magam, és a másikra várok, nem sírok utána. Ha valaki nem követ, ahogy egy-két lépést távolodom, akkor az nem is szeret igazán, vagy pedig túl büszke, esetleg gyáva, de nos...Azzal sem érek semmit. Önzőbb lettem, és az a baj, hogy már az önzőket sem ítélem el annyira, mert tudom milyen belülről egy önző ember, és régen talán ők is nappal álmodók, harcosok voltak. >.> Túl megbocsájtó vagyok, de többé nem leszek ilyen!  Kivéve vele, mert azért mégiscsak a legjobb barátnőm 3 és fél éve, és mégiscsak ő ismer a legjobban, őt nem veszítem el. <3 

Yeey, burkoltan lebölcseztem magam, #AnnaCoelho incoming!*-*

Régen, több évvel ezelőtt képes lettem volna megölni azt, aki bántott. A harag végigtombolt rajtam, a szervezetem megküzdött vele, és most már nem akar betámadni, hiszen gyakorlatilag be vagyok oltva ellene. ^^

Hű, egész mélyre szántó gondolatokat közöltem a cím által. xD Elmehetnék Coelho-nak, hiszen jelenleg úgyis aktuális a döntés a jövőmet illetően, mert miért ne. Most viszont nem ez a lényeg.

 Csak ki kell mondanom a 'nem' szócskát, mert eddig is én szorítottam olyan vasrudakat, amelyek olyannyira hidegek voltak, hogy szinte... égettek. Most néztük meg az Aranyhajat(iiigen, én még csak most láttam, 5 évvel le vagyok maradva, tudom), és oké, hogy az csak mese, de ott valahogy a srác mégis ki mert állni a lányért, meg visszamenni érte a toronyba nem parázva a velejéig romlott vénasszonytól. Nos, nálunk mindig  én vagyok Flynn Rider, a másik fél meg leszarja az egészet. Hála az égnek viszont már tudom, hol a határ, hol van az a pont, ahonnan már nem érdemes tovább küzdeni, hanem várni kell a viszonzásra, és ha az nem jön, akkor bezárni minden ajtót..Oké, hogy az 'igaz szeretet önzetlen', de az meg nem egészséges, hogy az egyik fél folyton kevesebbnek érezze magát, azt érezze, hogy egyedül neki kell változnia, mert persze a másik úgy tökéletes, ahogy van...

 Ráadásul nem is az a legfőbb baj, amikor nem érzi az ember, hogy a másik is fél is küzdene legalább egy picit, hanem amikor azok sincsenek megbecsülve, amiket ő megtesz.

Lehozod valakinek a csillagokat, de ő ebből annyit vesz észre, hogy miattad van sötét, és másoknak is 'büszkén' mondja, hogy szar vagy. The best! :"D 

Tudom, hogy lehet jobb, lesz is még jobb, de ahhoz azt hiszem, teljes egészében el kell engednek a múltat. Hiába vannak új barátaim, a régi ismerőseim is fontosak, de ha egyoldalú, akkor a dolog, akkor a küzdelem is hiábavaló... Amikor a másik kb. azt fölöslegesnek tartja, hogy együtt elmenjetek a strandra, vagy csak sétálni, meginni egy üveg bort, az úgy már a legalja :C

"Túl sok lehetőséget adsz az embereknek, akik túl könnyen feladják..."

Full lerágtam magam gyerekek. Nem, amúgy kedvenc bloggerinátok nem tér vissza, 14 évesen szerettem csak igazán írogatni... Ez - azt hiszem - csak egyszeri botlás. Muszáj most picit.

...picit írni személyes blogot, bár annyira nonsense, hogy úgy sem fogjátok tudni, miről van szó. Az érzéseket, amikről írok, pedig mindnyájan ismeritek.

Igen, én még mindig ahhoz tartom magam, hogy ha egy kapcsolat megromlik, legyen az a családtagokkal való kapcsolat, barátság vagy akár párkapcsolat, nem eldobni kell, hanem megjavítani. Nincs olyan, hogy két ember tökéletes egymás számára már a kezdetektől fogva, csiszolódni mindig kell. Egymáshoz. Olyan nincs, hogy csak az egyik fél változik.

Igen, azt is megmondom, hogy ha az arra méltó, akkor érdemes küzdeni egy kapcsolatért, érdemes kilépni a komfortzónánkból egy olyan emberért, akiért megéri. Ha ő is küzd. Mivel bármennyire is annak látunk valakit, nem tökéletes, és a kapcsolatok nem egy ember miatt mennek tönkre, tudjátok, kettőn áll a vásár.

Azt nem szeretném leírni pontosan, hogy mi volt tegnap és kivel, igen, 'full lerágtam magam', ahogy említettem, de közel sem fájt annyira, mint a többi azelőtti. Rosszul esik, az tiszta sor, picit karcol, talán fáj is, nem számít. 

Egyoldalú kapcsolatért többé nem fogok harcolni, az 'Anna, aki küzd és változik' és 'másik fél, aki csak elvár' szerepkör már elavult. Szeretem én a kihívást, nekem a másikért való küzdelem szinte már szenvedély, de pont, hogy káros szenvedély! Lehet, hogy az annyira nem érdekes, de megpróbálok józan ésszel gondolkozni, és csak olyannal lepaktálni, aki ugyanúgy küzd értem! Nem csak elvárja a változást, hanem maga is csiszolódik kicsit hozzám! 

A barátság csak így lehet barátság, alapja a bizalom és egymás szeretete, az egymással való törődés, és igen is, kell, hogy legyen igény közös élményekre. Itt is előrébb kell helyezni a másikat bizonyos dolgoknál. Szerintem a barátságnál már csak a párkapcsolat foglal előkelőbb helyet a fontossági listán. Nekem ugye első a párom és a család(mondjuk párom nincs jelenleg, de szerintem megtalálom az igazit), második a barátok(akikből eddig hiányt szenvedtem, de már egyre több van), utána következik a rajz, videóvágás, stb.

Nem tudom mi lesz, vita amúgy nincs, csak voltak bántó szavak, full lerágtak, tényleg. Lehet, hogy most azért vagyok nyugodt egy tényleg csak picike tüskével a szívemben, mert vannak mások, akiknek alapvetően többet tudok adni, és értelemszerűen több is jön vissza...De áh. Nem tudom. Mindenesetre hisztizni, meg félőrült módjára kaparni már nem áll módomban, szerintem én eddig is mindent megtettem...

Viszont a leszarom tabletta az jó. A tavalyi énem még mondjuk olyanért is sírt volna, hogy a legjobb barátnője elutazik 3 hétre és csak este beszélnek pár mondatot, most azért teljesen nyugodtan kibírtam, pedig hiányzott, csak már bírok az érzelmekkel. Kellett hozzá pár pofon, de legalább megérték, azt kell, hogy mondjam...

Filmelemző, véleményező yeey. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rovat is lesz a blogon, hiszen alapjáraton nem vagyok egy filmezős típus. Ha mással vagyok, akkor általában megnézünk egy-egy filmet, de egyedül odáig jutok, hogy lelkesen letöltöm, aztán pedig mégsem találok időt rá, hogy megnézzem. Az, hogy a Tusk-ot mégis megnéztem a letöltést követő 24 órán belül, Miya legjobb barátnőm (háh majdnem azt írtam, hogy úrnőm :"D) személyes kérésének, vagyis inkább parancsának köszönhető, hiszen neki egyszerű kérései nem igazán vannak ugye-ugye. xD Na jó, az túlzás, hogy mindig odanéztem...Előfordult, hogy még az én sötét lelkemnek is túl morbid volt egy-egy jelenet. Annak viszont örülök, hogy megnéztem, mert számomra nagyon érdekes volt - lehet, hogy én vagyok túl olvasott pszichológia témakörben, és ezért belemagyarázok dolgokat, lehet, hogy igazam van, döntse el mindenki maga. Én az itt leírtakat érzem a filmmel kapcsolatban...

 Hallottam Miyától, hogy érdekes film, nos, igen, valóban az volt. Hogy is mondjam, ehhez a filmhez nem is muszáj popcorn-t venni, de nem csak a látvány lehet megterhelő, hanem a pszichikai oldala is. Az még inkább. Ugyanis ha valaki testileg beteg, de lelkileg rendben van, és minden erejével gyógyulni vágyik, akkor legalább félig egészséges - míg ott, ahol a mentális higiénia helyét veszi át a mocsok, minden megbomlik.

 Amikor még gimiben vettük Franz Kafka Átváltozását, már azzal kapcsolatban is megjegyeztem, hogy nem kicsit beteg. Kevin (mert miért is Józsi lenne vagy valami... LEL) Smith filmje pont olyan, csak rozmárral. Mondjuk Kafka annyival könnyebb sorsot adott a főszereplőjének, hogy ő estéről reggelre átváltozott féreggé, és ezek után azonosította az állattal az író, míg Wallace-nek keményebb sors jutott. Sokkal keményebb. Nem lennék a helyében. Nagyon nem.

 Wal és Ted ugye rádióműsort vezettek, és kellett a téma, meg az érdekes történetek. Ilyenkor mit tesz egy igazán szenvedélyes rádiós? Elutazik még a világ végére is, ééés így jutott el a bajszos a lelki sérült tatához, akinek egész különös berögződése van. A rozmár.

 Mondjuk én értem, teljesen megértem azokat, akik az állatokat jobban szeretik. Delfinek mentettek már meg búvárokat cápatámadástól, oroszlánok mentettek már meg védtelen lányt az erőszaktevőitől. Sőt, alapvetően jellemző az állatokra, hogy nem magukat, hanem azokat mentik, akik számukra kedvesek, és ez az, ami ránk nézve minket, embereket negatív irányba megkülönböztet tőlük. Az őrült vénember pedig egyedül egy rozmártól kapta meg a segítséget, szeretetet, törődést. Elmondja, hogy végig kihasználták, megrontották, csak az állat tett vele pozitív, szeretetteljes dolgot. Olyanról, hogy feleség, család? Nem hallani. Persze érthető, hiszen ezek után nehéz lett volna újra bízni, szeretni, szexuális kapcsolatot létesíteni valakivel, a normális, egészséges emberek életét élni.

 Wallace-nek volt barátnője. Én meg ezzel a szállal talán többet foglalkoztam, mint bármivel, lel. Egy ellaposodott kapcsolatról volt szó, amiből a férfi nem akart kilépni, talán a biztonságérzet miatt, talán azért, mert a lelke mélyén még mindig Ally-t szerette. Persze fűvel-fával megcsalta a lányt. Ezt az egészet mondjuk nem értem, de nem csak a filmben, hanem alapjáraton: ha rossz egy kapcsolat, akkor az az első, hogy megpróbáljuk megjavítani, igyekszünk tenni a jóért, és ha minden erőfeszítés, két fél kitartó küzdelme után sem látható javulás, akkor szakítunk. Kész, ennyi. A megcsalás viszont csak növeli a feszültséget, önbizalmat rombol, és bár tart a kapcsolat, látszik, hogy legalább az egyik még egy ujját sem mozgatja, hogy jobb legyen, hiszen nem a párjára koncentrál, hanem az összes többire. Ally vissza akarta kapni a régi Wal-t. Mondjuk ahogy nézem, ő sem volt kóser, hiszen társfüggőségben szenvedett - Wal nem foglalkozott vele, és máris pótolnia kellett Teddel, pedig végig a párját szerette. Ki is mondta sírva, hogy nem tudja, hogy egyedül mivé lenne az élete. Az elhanyagoltság, mellőzöttség mondjuk eléggé megtépázza az ember önbecsülését - most mondanám, hogy főként a nőkét, de úgy veszem észre, hogy a férfiaknak is ugyanúgy szükségük van visszacsatolásra, ha nem többre, mint nekünk. 

 Na, miközben Ted alulról adagolta Ally-nek a répát, na meg az önbizalombombát, Wallace-nek érdekes kis kalandokban volt része. Például a tata kiütötte valami droggal, levágta a lábait, mondván egy rozmárnak minek az, a testéhez varrta a karjait, a fogai helyére két nagy agyart illesztett. Elég fincsi volt. Képzelhetitek.

 Később kiderült, hogy az öregnek meg kellett ölnie agyaras barátját ahhoz, hogy ő élhessen. Itt lép be az, ami szerintem egy igen lényeges pontja, mondanivalója a filmnek: a természetes életösztön. Amikor az állattal találkozott, a csávónak már teljesen silány volt a lelkivilága, leamortizálták, kihasználták, nem volt képes már normálisan gondolkozni sem, annyira tönkretették! Talán jobban járt volna, ha ilyen mentális sérülésekkel már nem is folytatja ezt az "életnek" nevezett akármit, de ő az életösztönnek köszönhetően mégis ezt választotta, és gyakorlatilag elárulta, a halálba küldte az egyetlen olyan lényt, akitől jót kapott. Ez, valljuk be, mindig így történik, ha a helyzet megkívánja. Szerethetjük a másikat, de ha az életünk kerül veszélybe, akkor eluralkodik felettünk a belső, önző énünk, aki minden áron élni akar.  

 Wal viszont rendelkezett két ritka kinccsel: annak ellenére nevezem Ted-et igaz barátnak, és Ally-t igazán szerető barátnőnek, amit a háta mögött tettek. Ugyanis mindketten a rozmár keresésére indultak, utána mentek, mindent megtettek érte, és csúcs, mennyire aggódott érte a nő, annak ellenére hogy igazából azt az érzelmi és testi kielégülést, amire szüksége volt, egy másik férfitól volt kénytelen megszerezni. 

 Ami még érdekes volt számomra, az az, hogy végül Ally és Ted meglátogatta a rozmárrá átvarrt Wal-t, és a nő őszintén kimondta, hogy szereti... Még azok után is, ahogy a férfi bánt vele még emberként, még azok után is, hogy azóta már ő is megpróbálta másnál megtalálni a boldogságot. Wal pedig elkezdett sírni, tehát megmaradt valami az emberi lényéből is...

 Yup, személyesebb téma, de részletesen nem írom le, csak van egy pár érzés, ami kavarog bennem, néhány tanulság, amit levonhatok újra meg újra.

Nos, a nők természetüknél fogva hisztisek. Nem azt mondom, hogy ezt maradéktalanul el kell fogadni, és nem kell visszafogni a hibás géneket, mert azért nyilván tartanunk kell magunkat, és igen is, lehet csiszolni a negatív tulajdonságainkon. Az különböztet meg minket az állatoktól, hogy mi, emberek igen is fel tudjuk ismerni, ha egy ösztön rossz, és ha még nehezen is, de képesek vagyunk rajta változtatni. 

 Viszont semmi sem fekete - fehér.

 Ismerkedem emberekkel, és annyiszor, de annyiszor jutottam odáig, hogy egyszerűbb lett volna megnyomnom azt a bűvös tiltás gombot. Igazából még csak nem is rokonokról/barátokról/szerelembarátról van szó, ezekkel az emberekkel tényleg még csak ismerkedem, mégis mindig meg akarom beszélni. Nem lenne kötelességem kifejteni, hogy miben tévednek, miért van nekem igazam, és mit kellene másképp csinálni, de az hiszem, így jobb, mert bennük sem marad ott a tüske, és én sem menekülök a problémáim elől. 

 A férfiakat sem kell félteni hisztisség terén. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy nem is egy fiútól kapok amiatt, hogy nem mindig használok smiley-kat. Kedvfüggő. Szerintem hangulatjelek nélkül is lehet kerek, egész, egyértelmű egy mondat. Nem tudom, hányan hallottatok már a könyvekről. Nos, azok pont olyanok, mint az internet, csak fából. :C Régen napi szinten olvastam, de sosem gondoltam, hogy mogorva az író. Rendben, meglehet, hogy az volt, ki tudja. Én egyébként elvileg olyan vagyok, mint Jane Austen: hihetetlenül okos, széles látókörű és jófej volt, de félreismerték, valószínűleg ő sem kapott annyi időt, amennyire szüksége lett volna megnyílni. No mindegy, koncentráljunk most a hangulatjelekre. Van , hogy smiley-s kedvem van, és akkor többet írok, például tegnap előtt elég sok mosolygós fejecskét ellőttem, és ezután furcsa, hogy ma nem teszem, de ha nincs kedvem hozzá... Semmi személyes, tényleg! Pls. 

 A másik, amit néha kapok, és nem tudom hová tenni, amikor befejezetlennek érzik a mondatomat, és olyankor leírom ugyanazt irodalmi módon: nagy kezdőbetűvel, ponttal a végén, mire megsértődnek.

 Tudom már, miért mondják, hogy az internetes csevegés tönkreteszi a kapcsolatokat, de én már tíz éve lakója vagyok Internetzland-nek, és igazából most először szembesülök ilyen problémával.  Eddig sosem volt ez a paranoia, most meg minden mondatom félreértés, kész vicc. Én nem vagyok bunkó. Sőt, ha belegondolok, a legjobb barátnőm, Móni sem egy smileyhuszár, a stílusból mégsem keletkezett soha vitánk. A mondataink tartalmából számtalanszor, de ez is csak azt mutatja, hogy mindvégig megvolt, megvan és meg is lesz bennünk a hajlandóság, hogy tegyünk a másikért. Mindegy, most ne erre koncentráljunk - az életemben fontosabb ez a barátság, mint bármi, azonban a bejegyzés szempontjából nem számít oly sokat. xD

 Mind hisztizik, még azok is, akik engem utálnak a stílusomért. Viszont én leszek az, aki teljes mértékben leszokik róla. Már egy hónap alatt is sokat fejlődtem, például nem sírtam másnak, rájöttem fölösleges is lenne, mert ezen igazából csak két ember tud segíteni, én és az orvos. Én többet számítok, de azért egy szakember sem utolsó, amikor tényleg gond van. A haverok, barátok meg lássák a szépet, mert rengeteg jó tulajdonságom van. Nem, nem ez a mocskos 'démon' határoz meg, ami folyton lehúz. Részem ugyan, de ő nem én vagyok, társaságban meg nem fogom többé bemutatni, ő nekem senkim, csak egy folt a tiszta, hófehér lepedőn. 

 Más hisztizik, semmiségeken. Nekem azért okom is volt rá, de az már mindegy: mert leszokóban vagyok. Már lassan egy hónapja, hogy semmi olyasmi nem történt. Az öngyilkos hajlammal nehéz ugyan megküzdeni, mert mindig beugrik egy-két bűnös gondolat, amivel jelenlegi tudásom szerint annyit tudok tenni, hogy elhessegetem, és megpróbálok valami pozitívra gondolni helyette. Régen mindig folytattam ezeket a gondolatfoszlányokat, és terveket gyártottam, ami azt hiszem, csak mélyítette bennem ezt az egészet. Az jó, hogy felismertem, hogy így nem szabad tenni yeey. 

 A számvitel is a véremben van, igazi könyvviteli mérleg vagyok yeey. Such BGF-PSZK, very közgazdász. :3 ELVILEG nem hiszek a horoszkópban, gyakorlatilag meg már megint azt olvasgatok. Poénból megnéztem, hogy meg volt-e írva a csillagokban, hogy Kevinből KevOUT lesz, és nem is tévedett sokat, mert még az okokat is tudja, amiért nem működött...Csak azokat, amiket ő csinált, a horoszkóp szerint nekem, a mérlegnek kellett volna elkövetnie, és neki, a ráknak olyannak kellett volna lennie, mint amilyen én voltam. Magyarul fordítva, de úgymond meg volt írva a sorsunk, yeey. Azt hiszem, ez még nem tartozik bele a személyes blogolás kategóriába, legalábbis remélem, mert megfogadtam, hogy nem fogom magam kiadni. Nyilván el lehet olvasni a mérleg horoszkópot, de nem mind igaz ám rám, amit ott ír. xD

Az a kolis pillanat, amikor Annácske nagyban nézegeti a horoszkópot, majd bejön Amy, és megkérdezi szobatársát, hogy hisz-e benne... Nyilván azt feleltem, hogy dehogy is, a csillagok nem határozzák meg a sorsunkat, baromság, Amy, csak azért olvasom, mert legalább addig sem kell tanulni. xD Persze ezek után már ketten olvastuk a horoszkópot, főként a párhoroszkópot, mert még azt is érdekli valaki, aki azt hazudja, hogy nincs senki. 

...és általában a mindenkori 'idióta' becenevű személy az, aki ha megjelenne előttünk, repesnénk a boldogságtól. #justgirlythings #hafaszivagysosefogodmegérteni 

Jáá.

De.

Közgáz.

Gyerekek, én bevallom derekasan, hogy sok előadásra nem sikerült beérnem hétfőn reggel, sőt, némelyik gyakszi időpontjában is volt olyan, hogy az igazak álmát aludtam, itthon meg nem tanultam. SEMMIT. Vásott kölyök, lusta dög, ne kövessétek a példámat plzs!

És meglett simán. xDDD Háh, gimiben természetes volt, de így, hogy főiskolára járok egy reál szakon, aszondom: teljesítmény! xD

Nem volt ez:

Amúgy... PLS.

Igen, amúgy a régi energiaitalos/sörös dobozokból tök jó írószertartót lehet kreálni. Szerintem hihetetlenül jól mutatnak, és mivel úgy rákaptam a Monsterre, mint annak a rendje, azt hiszem, mehetek újfent a papírboltba is...  Imádom a Monstert. 

Ja, Claudiát meg visszavárják. Jau neki. (szeptember óta élek Pesten is, azóta nem voltam a Dunánál lel)

(július 1-jén végre lesz új telóm yeey*-*) 

Dikk már, hát fejlődik áz Ánná. Kípes rá, díík.

Most úgy vagyok vele, hogy nem érdekelnek az emberek - nyilván társas lények vagyunk, de nincs kedvem igazán megismerni őket, magamat meg még kérdésre sem fogom kiadni. Régen megvolt az a szokásom, hogy ha kérdeztek, akkor miért ne mondanám el, 'nincs abban semmi.' Ez az 'előttem nincs tabutéma, hisz nincs mit szégyellnem!' felfogás már a múlté, nem csak a hibáimat fordíthatják ellenem... 

Amikor a volt barátommal kapcsolatban kérdeznek, akkor is megmondom, hogy magánügy, még ha firtatják is. Pedig abban sincs semmi olyan, csupán csak magánügy, ennyi.

Ugyan csináltam ask-ot, de azon sem fogok túl személyes dolgokat megosztani magamról. Ellenben egész jó dolog értelmes kérdéseket kapni, és azokban kifejteni a véleményem. 

Eddig természetesnek tartottam azt is, hogy az ember a barátaival megbeszéli a személyes dolgait, most már nem tudom, ilyen téren mi legyen. Azt mondják, hogy az sem egészséges azért, ha mindent bent tartunk, senkivel sem osztjuk meg soha örömünket, bánatunkat. Az az elgondolás is él, hogy a megosztott öröm kettős öröm, míg a megosztott bánat fél bánat. Csak azt is hozzátehették volna, hogy nem mindegy, hogy kivel - ugyanis sokan inkább örülnek a bánatnak, és fel is használják később, míg ha öröm ér, próbálnak lehúzni, hogy még véletlenül se. Szánalmas, az tiszta sor, de mivel ez van, ehhez kell igazodni, nem az ideák világához.

Kép is van gyerekek, hogy ne vóna.Tudom, amúgy érdekes, hogy 19 évesen sajátítok el alapdolgokat, de legalább fejlődöm, és nem megr*hadok a hullámzó sz*rban, mint sokan mások. Költőknél is tapasztalható, hogy egy teljes évtized nem elég nekik megváltozni, de ez nem én vagyok. Oké, a versíráshoz nekem is meglenne a tehetségem, mivel egész választékos kis szókincsem van, de azzal csak halálom után tudnék befutni, ami nekem kiesik, mert én azért még ebben a földi életben szeretnék érvényesülni.

Yeey, amúgy elkezdtem honfoglalózni újra, akarunk majd ismerősökkel játszani, és kell az account. Sokat változott 2008 óta, mondjuk ez természetes.

...És nem, nem az a pláne, hogy az enemynek ilyen könnyű kérdéseket dob fel, hanem az, hogy az egyik még el is téveszti :C A matekot azért ebből is kivenném...Vannak számolós kérdések, és rájöttem, hogy az, amihez nem tudok kitartást erőltetni magamra, kéhrlek ahlásshan: a matek. "Vesszen el pénzem, házam, marhám, csak matekozni ne kelljen!" A szövetségesek úgyis erősebbek lesznek, és nem nyugszom, amíg el nem foglalom egész Magyarországot, hát das ist mein Kampf, szolgám lesz a másvilágon az összes, és a lábaim előtt fognak agonizálni, bezony te cseléd! 

(amúgy meg igazából az a pláne, hogy itt van napi játékkorlát elvileg... LoL-ban meg nincs! Jóvan Ritóó bácsi, nem ötlet volt, áá, nem, nem, nem!)

Egyébként valahol jólesik olyan játékkal játszani, ami a tudást fejleszti. Persze, fejleszti azt a LoL is, csak az nem a lexikális tudatra hat, hanem inkább az elsajátított információkat segít alkalmazni a való életben. Tudni kell minden karakter skilljeit, passzívját, és időben alkalmazni a megszerzett tudást. :) Szóval van értelme, csak ha számviteleznék, az mégiscsak jobb lenne... >.>

Ma rajzoltam. Rájzóttam I mean.

Megvan amúgy az oka, hogy miért cigizik, de magánügy, háh :"D Nem mondhatom el! #justművészititokthings

Ő Ahri, a lázadó tinédzser. Majd kinövi, és negyvenévesen üzletasszony lesz kosztümben. :3 

Amúgy az országomat odaadnám egy scannerért, csak nem lenne igazságos csere, mert senki sem adna egy überkirály scannert azért a katasztrófáért, ami nálunk van. xD

  Igen, újra írok blogot, igen, ez publikus. :3 Tizennégy-tizenöt éves koromban menő volt személyes blogot írni, és a kommentálgatni egymás bejegyzéseit, életének történéseit...Élvezni, hogy sem osztálytárs, sem egyéb ismerős nem talál rá! :"D #thuglife #justitkosügynökthings #fiatalságbolondság 

 Többet viszont ez nem történik meg - a magánügy marad magánügy, nagylány vagyok már, mondhatni felnőtt, meg tudom oldani a problémáimat anélkül, hogy meghallgassam öt másik véleményét. Így a blogot a kreatív hobbyjaimnak fogom szentelni. 

 Nézzük, miket is szeretek szabadidőmben csinálni! 

I. Rajzolni. Anyááával vettünk egy raaajzlaptömböt, egy embej méjetűt, oszt arra nem kellett vóna #vizsgaidősuck-ban, de mégis rajzóttam #thuglife part 2 

Egyszerűen imádok rajzolni, ez tény. Már a kiságyban is rajzoltam, és kissé szomorú, hogy azóta sem lettem profi, de még fiatal vagyok, és igyekszem, tehát minden esélyem megvan, hogy az legyek. Egyben vagyok tradis és digitális rajzos: mindkettőt imádom, azonban hajlok arra, hogy inkább a hagyományos rajzok felé vegyem az irányt, mivel azok valahogy mindig szebben sikerülnek.

II.  Videót vágni. Awh *-*

Legalább 10 éves koromtól kezdve tetszik ez a hobby, unokatesómon keresztül ismertem meg a vágás fortélyait, mondhatni ő vitt bele. Mondjuk ezt sokszor jegeltem, és talán nem kellett volna, mert ez, amiben 90%-ban pozitív visszajelzést kapok. Egyébként én olyan ember vagyok, aki mindig utánanéz annak, hogy miről szól egy-egy zeneszám, és általában tudom is őket társítani valamihez, legyen az az életem egy-egy történése, anime, film, játék vagy karakter. Most vettem észre, hogy az überkirály Under-es videómat, amire még én magam is hihetetlenül büszke voltam(pedig általában kritikus szemmel nézem a munkáimat) elnémították, de kaptok akkor egy speedpaint-et. Katarinát rajzóttam. A másikat meg megpróbálom orvosolni - amúgy nem tudom, mi a probléma, mert egy Forintot sem keresek a videómmal, csupán imádok vágni, Sony Vegas szerelmem, légy az enyém. <3

III.  Cosplayelni

2008 óta tetszik ez a hobby, amikor is először láttam cosplayert. :3 Abban az időben egyébként még csak kezdett begyűrűzni ez a hobby, akkor még nem voltak olyan überkirály jelmezek, és mégis...Mostanában egyébként már olyan cosplayeket látni akár még a magyar rendezvényeken is, hogy a szám tátva marad. Én profi akarok lenni, mert imádom. :3 Amellett, hogy hihetetlenül kreatív dolog, arra is ösztönöz, hogy rendben tartsam a testemet, mert ha alapból nem nézek ki jól, akkor borul maga a jelmez is. Ma is megyek biciklizni, hogy a nyári conon szépen mutassak a jelmezemben. :3 Sőt, ha lesz munkám, akkor valószínűleg a konditermet is sűrűbben fogom látogatni.

Voltam már Slay Belle Katarina. Őszi PlayIT-re/PlayIT karácsonyra szerintem szintén ezt a jelmezt fogom vinni, csak van, amit alakítanom kell rajta - erről egyébként külön bejegyzést fogok írni, első cosplay-tapasztalatok yeey. :3

IV. Egyedi ruhákat készíteni

Oké, hogy nem a ruha teszi az embert, de nagyon sokat elmond róla. Ezért nem is kezdenék ki olyan sráccal, akinek az anyja teszi ki a ruháit - és erről ennyit, mert nem akarok átmenni személyesbe. Az a lényeg, hogy az embernek legyen saját stílusa, hordja, ami tetszik neki, és mivel nekem még kézügyességem is van, ezt ilyen téren is kamatoztatom. :3 Ez a muffinos felső is saját festésű, Pentart textilfesték sima Lidl-s topon. :3 

V.  Streamelni

Az a királyság, amiben igazából csak egyszer volt részem(sokszor játszottam már élőadásban, mert több LoL-os ismerősöm is streamel, de én magam csak egyszer kapcsoltam be :3), de nagyon megtetszett. Tök jó, hogy kommentálhatom a meccset és válaszolhatok a kommentekre. Nem tudom miért jó, de hihetetlenül jó. Jelenleg a netem gyenge hozzá, de ezt orvosolni akarom, mert imádom ezt a stream-dolgot. ^^ Jó régi kép, mert még nem volt Ahrira skinem, ja és carryztem, hát konkrétan több killem volt, mint az ellenséges csapatnak együttvéve lel. XD

VI.  Fényképezni

Imádom elkapni a pillanatot és kész. :3 Általában tájakat/tárgyakat/állatokat is fotózok, de örülnék, ha végre emberi modellel is dolgozhatnék - cosplayessel, hát persze. :3 

VII. Képet szerkeszteni/webdesign-t készíteni

Ezt is nagyon élvezem legalább már egy évtizede. :3 

Bevezetőnek elég ennyi. Valószínűleg a következő bejegyzésem az első cosplayemről fog szólni, amit nemsokára felújítok kicsit. Új harisnyát kap Katarina, és a fegyvereket is bevonom valamivel, de erről majd a következő bejegyzésben, tényleg! :3