Hű, egész mélyre szántó gondolatokat közöltem a cím által. xD Elmehetnék Coelho-nak, hiszen jelenleg úgyis aktuális a döntés a jövőmet illetően, mert miért ne. Most viszont nem ez a lényeg.

 Csak ki kell mondanom a 'nem' szócskát, mert eddig is én szorítottam olyan vasrudakat, amelyek olyannyira hidegek voltak, hogy szinte... égettek. Most néztük meg az Aranyhajat(iiigen, én még csak most láttam, 5 évvel le vagyok maradva, tudom), és oké, hogy az csak mese, de ott valahogy a srác mégis ki mert állni a lányért, meg visszamenni érte a toronyba nem parázva a velejéig romlott vénasszonytól. Nos, nálunk mindig  én vagyok Flynn Rider, a másik fél meg leszarja az egészet. Hála az égnek viszont már tudom, hol a határ, hol van az a pont, ahonnan már nem érdemes tovább küzdeni, hanem várni kell a viszonzásra, és ha az nem jön, akkor bezárni minden ajtót..Oké, hogy az 'igaz szeretet önzetlen', de az meg nem egészséges, hogy az egyik fél folyton kevesebbnek érezze magát, azt érezze, hogy egyedül neki kell változnia, mert persze a másik úgy tökéletes, ahogy van...

 Ráadásul nem is az a legfőbb baj, amikor nem érzi az ember, hogy a másik is fél is küzdene legalább egy picit, hanem amikor azok sincsenek megbecsülve, amiket ő megtesz.

Lehozod valakinek a csillagokat, de ő ebből annyit vesz észre, hogy miattad van sötét, és másoknak is 'büszkén' mondja, hogy szar vagy. The best! :"D 

Tudom, hogy lehet jobb, lesz is még jobb, de ahhoz azt hiszem, teljes egészében el kell engednek a múltat. Hiába vannak új barátaim, a régi ismerőseim is fontosak, de ha egyoldalú, akkor a dolog, akkor a küzdelem is hiábavaló... Amikor a másik kb. azt fölöslegesnek tartja, hogy együtt elmenjetek a strandra, vagy csak sétálni, meginni egy üveg bort, az úgy már a legalja :C

"Túl sok lehetőséget adsz az embereknek, akik túl könnyen feladják..."